2016. november 28., hétfő

Pisztácia mámor

Pisztácia likőrös-belga étcsoki krémes bonbon


Ezúttal egy kétrétegű bonbont készítettem, aminek a felső rétege tömény pisztácia paszta megbolondítva egy kis pisztácia likőrrel, az alsó pedig 70 %-os belga csokoládé ganache. Rómában, egy belvárosi italboltban találkoztam először a pisztácia likőrrel, és szerelem volt első látásra. Tudtam, hogy isteni finom lesz, és muszáj belőle bonbont készítenem. 


Hozzávalók:
200 g 60%-os étcsokoládé a csoki burokhoz
100 g darált pisztácia
4 cl pisztácialikőr
100 g 70 %-os belga étcsokoládé
0,5 dl zabtejszín
porcukor ízlés szerint





Elkészítés:
1. Először a pisztáciapasztát készítem el. Megtisztítom a pisztáciát a héjától, majd egy konyharuhában átdörzsölöm, hogy a vékonyabb belső héja is leváljon. Ezt követően óvatosan ledarálom, szigorúan rövid ideig, mert hamar kicsapódik az olaj, és amúgy sem baj, ha darabos lesz egy kicsit. A darált pisztáciát összekeverem a porcukorral, majd ráöntöm a pisztácialikőrt, és azzal is elkeverem. Egy isteni, sűrű, tömény pisztácia paszta lesz a végeredmény.
2. A belga étcsokit vízgőz felett megolvasztom, és fokozatosan kevergetve hozzáadom a zabtejszínt. Félreteszem, amíg kihűl.
3. A csokoládét temperálom a burokhoz, formába öntöm, lecsepegtetem a felesleget, és hűtőbe teszem szilárdulásig. Ezt követően 1/3 részig belekanalazom a pisztáciakrémet, majd a belga étcsokit is beletöltöm egy habzsák segítségével, majd visszateszem a hűtőbe, és hagyom egy kicsit megbőrösödni, végül a maradék csokit újra felmelegítem, és lezárom vele a bonbont.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése